a Vállalkozó Nő blogja

Kinek a jobb: gyereknek vagy felnőttnek?

női vállalkozó Te hányszor hallottad gyerekkorodban felnőttek szájából, hogy “nem is tudod milyen jó dolgod van, bárcsak én lehetnék újra gyerek…” És mennyire értettél ezzel egyet? Emlékszem, hogy én aztán semennyire. Nagyon szerettem volna felnőtt lenni, és azt csinálni, amihez csak kedvem van, hiszen ez így élt a fejemben: a felnőtt mindig azt teheti, amihez éppen kedve… Tovább »

Nyár végi gondolatok

Augusztus 31. Csak egy dátum, lehetne éppolyan utolsó napja a hónapnak, mint bármikor máskor. Ez a harmincegyedike viszont mindig más, legalábbis számomra. Nagyobb jelentőséggel bír, mintha december vége lenne. Lehet, hogy azért érzem így, mert inkább létezem együtt a természettel, mint a naptárral, de nekem a nyár vége az igazi fordulópont: a lezárása valaminek, és… Tovább »

Home office inspirációk

Azt már több alkalommal is latolgattam, hogy mik az előnyei, illetve hátrányai a home office-nak, vagyis az otthoni munkahelynek. Viszonylag kötetlen, senki nem áll feletted, nem vitatkozol a kollégákkal, nem isszák meg a tejet a hűtőből, stb. Viszont épp ezért, mert egész nap otthon vagy, nem olyan könnyű átkapcsolni az agyad munka-üzemmódba. Kell a reggeli… Tovább »

A csodálatos Elizabeth Arden

Egyik kedvenc írónőm tini koromból Claire Kenneth, vagyis eredeti nevén Kölcsey Kende Klára, aki saját, színes élete által ihletett történetekkel gazdagította a szórakoztató irodalom műfaját, egészen az 1930-as évektől kezdődően. Ezek közül az egyik, talán mind közül a kedvencem, a Minden tavasz véget ér című regénye, amelyben három barátnő a háborús Magyarországról elkeveredve sok évtizeddel később,… Tovább »

Ezt a 7 kérdést tedd fel magadnak, mielőtt felmondasz

Az önismeret jó dolog és van az a pont/életkor az életben, amikor már elengedhetetlen. Minél inkább ismered saját magad, annál tudatosabban irányíthatod a körülötted zajló dolgokat és annál jobb, számodra ideális döntéseket hozhatsz. Dönteni márpedig kell, nap, mint nap, a nap minden órájában. Ha csak arról is, hogy éppen mit ebédelj, de ahogyan választasz, ahogyan… Tovább »

Összecsaptak a fejed felett a káosz hullámai?

Amikor úgy döntesz, hogy a magad ura leszel és önmegvalósítasz, meg persze régen dédelgetett álmokat keltesz életre, akkor néhány téves képzelgésnek kapásból búcsút is inthetsz. Hamar feledésbe merül például az az ábránd, hogy vállalkozóként majd Chanel kosztümben jössz-mész, elegáns éttermekben tartott meetingeken töltöd a napjaid és délután háromra, mint aki jól végezte dolgát, már az… Tovább »

Fel lehet nőni a feladathoz?

De most komolyan kérdezem. Kicsit olyan dolog ez, mint a felnőtté válás: honnan tudod, hogy már az vagy? Onnan, hogy magad fizeted a számlákat, külön élsz a szülőktől, autót vezetsz, netalán házastársad és gyereked van? Ezektől automatikusan felnőtt leszel? Vagy inkább csak tudni fogod, hogy hogyan viselkedj akként? Harmincas nőként még mindig gyakran eszembe jut,… Tovább »

Hogyan irányíthatod a saját időd?

Az idő egy nagyon komisz dolog tud lenni. Egyrészt képes folyékony halmazállapotot ölteni és kiperegni az ujjaid közül, másrészt mindig kifigyeli, hogy éppen mit csinálsz és gonoszkodik: ha unatkozol, vagy várakozol valamire, akkor szinte vánszorog, ha pedig teli vagy elvégzendő feladattal, akkor kétszer olyan gyorsan telik. Van humorérzéke, az tuti. Fénykorát éli manapság a time… Tovább »

Miért félünk a változástól?

Annyira jellemző ránk, (magyar) emberekre, hogy a változásnak már csak a gondolatától is égnek áll az összes idegszálunk, mintha az valami betegség lenne. Pedig, ha beírjuk a szót a szinonimaszótárba, csupa-csupa pozitív kifejezést találunk: növekedés haladás fejlődés fellendülés virágzás …öröm őket olvasni. És mégis választjuk ehelyett inkább az ismert, megszokott dolgokat, még ha azok már… Tovább »

Ballábas reggelek

Akadnak ilyenek, szép számmal az életben. Nem kell vállalkozónak lenni hozzá. Bőven elég, ha nem szereted a munkahelyed, vagy a munkád, vagy egy kollégád, vagy akár a főnököd. Vagy valami tök más bajod van. A lényeg, hogy felébredsz reggel és úgy érzed, hogy a ‘csába az egésszel! Legszívesebben a fejed búbjáig húznád a takarót és… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!