Te hányszor hallottad gyerekkorodban felnőttek szájából, hogy “nem is tudod milyen jó dolgod van, bárcsak én lehetnék újra gyerek…” És mennyire értettél ezzel egyet? Emlékszem, hogy én aztán semennyire. Nagyon szerettem volna felnőtt lenni, és azt csinálni, amihez csak kedvem van, hiszen ez így élt a fejemben: a felnőtt mindig azt teheti, amihez éppen kedve szottyan.
Amikor benő az ember feje lágya, és már a másik tábort erősíti, akkor persze átértékeli a dolgokat… Na, ezen filóztam mostanság, hogy vajon kinek van igaza? A gyereknek, aki szeretne felnőni, autót vezetni és “szabad” lenni, vagy a felnőttnek, aki a fene nagy szabadságban újra át szeretné élni a gyermeki gondtalanságot? Nem mintha lenne egy mindenki által elfogadott jó válasz, de azért megér a téma egy kis elmélyülést (és egy blogbejegyzést.)
Neked sokkal jobb, mert….
Hogy ne csak a saját, egyre halványuló gyermekkori emlékeimre támaszkodjam, kikértem a most 17 éves unokahúgom, Kata véleményét, hogyan látja ő a kérdést, így a felnőttkor küszöbéről szemlélve, illetve ő még élénkebben emlékszik arra is, hogyan vélekedett a témáról néhány évvel ezelőtt.
Roppant bölcsen az az álláspontja jelenleg, hogy nem cserélné el azt a kort semmire, amiben éppen most van és meg is magyarázta, hogy miért: próbálgathatja a szárnyait, de közben ott van alatta a szülők, a család jelentette biztonsági háló, ami megóvja attól, hogy túl nagyot essen. (Totál igaza van.)
Ami miatt korábban mégis azt gondolta, hogy könnyebb a felnőttek élete, azok a következők:
- A felnőttek saját maguk hozhatják meg a döntéseiket
- Nagyobb (vagy teljesebb) az önállóságuk
- A gyerekek, tinik viszont stresszelnek a szülői elvárások miatt…
- … és tartanak a jövőtől.
Bevallom, hogy én magam felnőttként sokáig élveztem a nagykorúságot, az önállóságot, az önmegvalósítást és nem éreztem azt, hogy visszavágyom a gyerekkorba. Ennek valószínűleg az az oka, hogy bennem sem kopott még meg mindaz, amiket Kata felsorolt és mindent összevetve úgy éreztem, hogy a felnőtt élet – valamennyi nehézségével együtt – megéri a fáradtságot.
Azóta persze már elmúlt a kezdeti varázs (jó néhány évvel) és kezdem megérteni, átérezni azt, hogy miért is volt jó gyereknek lenni. Tehát egyetértek mindazzal, amit az unokahúgom érvként felhozott a nagykorúság mellett, mégis lettek új szempontjaim, amik miatt visszatekernék néhány évet.
Szerintem meg neked jobb, mert…
Ha Te most vagy gyerek vagy tini és azt gondolod, hogy mennyivel jobb nekünk, “nagyoknak”, akkor ezeket gondold végig:
- Előtted az élet!
Ez az elcsépelt mondat a harmincas éveidet taposva nyer majd igazán értelmet. Amikor még mindig teli vagy tervekkel, álmokkal, de egyszer csak ráébredsz, hogy már nincs “ejráérünkarramég”. Mert bár sosincs késő az önmegvalósításhoz, azért egy idő után mégis szorongatni kezdi az ember lelkét a gondolat, hogy ha valamit szeretne elérni, azt most kell, nem engedheti veszni hagyni a távoli jövő megnyugvást jelentő homályába.
- Bármi lehetsz!
De tényleg! Asztronauta, ács, tengerbiológus, kutyakozmetikus, olimpikon, az égvilágon bármi, amit célul kitűzöl és amiért hajlandó vagy megdolgozni. És benned a lehetőség, hogy ezt felismerd.
- Tanulhatsz a nagyok hibáiból
Ehhez már kell egy bizonyos érettségi szint, de ott a választás a kezedben, hogy követsz egy rossz sormintát, vagy tudatosan másképp alakítod a sorsod. Az okos ember más kárán tanul frázis az egyik leghasznosabb bölcsesség, ha nem hagyod elmenni a füled mellett. Csak figyelj, légy nyitott és vond le a következtetéseket.
Hidd el, hogy a felnőttek sok esetben nem azért mennének vissza a gyerek-, vagy éppen kamaszéveikbe, mert olyan szép volt. Akkor is megvoltak a maguk gondjai, mint most neked. És vannak hibák, melyeket mindenki elkövet, mert kellenek ezek is. De talán sok mindent okosabban csinálnának, ha újrakezdhetnék és elgondolkodnának azon, ha valakitől azt hallják, hogy milyen jó is neked most és ott ahol vagy!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: