Egyik kedvenc írónőm tini koromból Claire Kenneth, vagyis eredeti nevén Kölcsey Kende Klára, aki saját, színes élete által ihletett történetekkel gazdagította a szórakoztató irodalom műfaját, egészen az 1930-as évektől kezdődően.
Ezek közül az egyik, talán mind közül a kedvencem, a Minden tavasz véget ér című regénye, amelyben három barátnő a háborús Magyarországról elkeveredve sok évtizeddel később, Amerikában találkozik újra. Rácsodálkoznak egymásra és alig várják, hogy összeülhessenek, mint a régi szép időkben és kiderüljön, kivel mi történt, amióta elszakította őket egymástól az élet.
Ebben a könyvben hangzik el ez a mondat az egyik barátnő, Tesza szájából:
“Ibikém, az arcbőröd olyan, hogy fogadni mernék, Elizabeth Arden szalonjában gőzölgetik minden héten!”
Ez az elejtett megjegyzés csigázta fel akkoriban a kíváncsiságom, hogy utánajárjak:
Ki is az az Elizabeth Arden?
Az 1878-ban született kanadai Elizabeth (eredetileg Florence Nightingale Graham) korának egyik meghatározó és egyben úttörő vállalkozónője volt. Szó szerint úttörő, hiszen mindenki által elismert üzletasszonnyá vált egy olyan korban, amikor a nőknek nemhogy vállalkozása nem volt, de még csak beleszólása sem az élet nagy dolgaiba.
Abban az időben a nők számára még igencsak korlátozottak voltak a lehetőségek karrier szempontjából (is). Elizabeth ápolónőnek készült, de hamar kiderült, hogy nem bírja a vér látványát, így végül egy gyógyszerkészítő laboratóriumban kötött ki. Szerencsére kalandvágya innen is tovább sodorta, egészen New Yorkig, ahol egy kozmetikai szalonban dolgozva rátalált élete hivatására.
A fiatal Elizabeth Arden, vagyis eredeti nevén Florence Nightingale Graham
Néhány évvel később, 1910-ben megnyitotta első saját szalonját, az előkelő Fith Avenue-n, amely igencsak nagy feltűnést keltett, hiszen Elizabeth nem csupán az üzlethez, de korát meghazudtoló módon a marketinghez is értett:
Azt találta ki, hogy ha az emberek megállnak a piros lámpánál, miért ne állnának meg egy piros ajtó előtt is? Így a belső tereket sötét rózsaszínre, az ajtót pedig lakkvörösre mázoltatta, és ezzel meg is született az első, máig ikonikus Red Door szalon.
“A szépség minden nő veleszületett joga!”
Ez a jelmondat végigkísérte Elizabeth Arden életét és munkásságát. Számos újítást vezetett be a kozmetikai iparban és megannyi innovációt köszönhetünk neki. Hogy csak néhányat említsek ezek közül, melyeket valószínűleg te is használsz, de eddig nem tudtad kitől származik az ötlet:
- Az ő nevéhez fűződnek az első szemsminkek Amerikában
- Ő találta ki a sminktermékek utazáshoz is ideális kiszereléseit
- Szintén ő volt, aki a világon először egyesítette a szépségipar különböző területeit és olyan szalonokat nyitott, ahol a hölgyek teljeskörű kényeztetésben részesülhettek a manikűrtől kezdve az arcápoláson át a fodrászatig
Stílusos sminkreklám a múltból
Sosem fogyó lelkesedése, kitartása és profizmusa meghozta gyümölcsét és a harmincas évekre világszerte megnyíltak a Red Door szalonok. A rövid időn belül évente 100 millió dolláros forgalmat elérő üzletlánc státusszimbólummá vált a divatvilág fővárosaiban és egész seregeket vonzott a gazdag és híres nők köréből.
Elizabeth soha egy pillanatra sem pihent meg. Folyamatosan járta a világot, képezte magát, és tudását aztán mindig tovább is adta. Rádióműsort indított és tanácsadást tartott, ahol arra biztatta a nőket, hogy merjenek kísérletezni és fedezzék fel önmagukat.
Egy egész, máig virágzó birodalmat épített fel nőként egy olyan világban, ahol valószínűleg sokkal többet kellett harcolnia az elismerésért, mintha ma élne. 87 évesen halt meg, de nem megtört, idős hölgyként, hanem egy utolsó pillanatig keménykezű üzletasszonyként, aki példaértékű munkásságával utat taposott a következő generációk vállalkozónői számára.
A keménykezű üzletasszony
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: