Elkerülhetetlen, hogy időnként személyesebb témákba is belemenjek a vállalkozói lét és úgy egyáltalán a saját személyem kapcsán, ugyanis véleményem szerint olyan szoros az összefonódás, hogy ha akarnám sem tudnám szétválasztani.
Minden mindennel összefügg: azért lettem vállalkozó, mert olyan beállítottságú vagyok amilyen, és az is befolyásolja a fejlődésem, változásaim, mint ember, hogy úgy döntöttem, vállalkozni fogok. Ebből adódik, hogy fokozottan rá vagyok fókuszálva az ilyen összefüggésekre, és tudatosan figyelem meg, hogy a döntéseimet miként befolyásolja a szabadúszó, vállalkozói élet.
A téma nem feltétlenül vidám, de szorosan kapcsolódik hozzám és ebben a speciális esetben ehhez a létformához, ezért is döntöttem úgy, hogy beszélek róla.
Berci
Volt már olyan bejegyzésem, amiből tudható, hogy van egy cicám, Berci. Lassan 11 éves a szentem és nagyjából ez idő óta velem is van, tehát hamvas, 22 éves korom óta ismer, elnézi minden hibámat, és mindezek ellenére ragaszkodik hozzám, sőt, merem állítani, hogy szeret. Egy szó, mint száz, összenőttünk az elmúlt kicsit több, mint egy évtizedben, mint borsó meg a szőrös héja (döntsétek el, melyikünk melyik).
Berci cica
Pár hónappal ezelőtt Bercinek nőtt egy eleinte ártalmatlannak tűnő csomó az egyik hátsó lábára, combtájékon. Erről aztán sajnos nem sokkal később kiderült, hogy korántsem olyan ártatlan. Műtéti úton eltávolították, és a biopszia eredményéből világossá vált, hogy sajnos rosszindulatú az elváltozás, úgynevezett liposzarkómáról van szó.
A macska háziorvosunk továbbirányított bennünket egy onkológushoz, ahol egy vizsgálatot követően elmondták, milyen esélyeink és lehetőségeink vannak.
Nagyon röviden ez így nézett ki:
- Megvárjuk, míg kiújul a daganat (mert ki fog, 99,99% rá az esély) és akkor levágják a lábát. Esetünkben ezt nem javasolták, mert az egyik első lábában nem jó a könyökízület, tehát nincs három másik, teljes értékű lába.
- Tablettás kezelés: egy kemóhoz hasonlatos hatású gyógyszerrel, ami némiképp egy kísérleti megoldás, mert az az egész szervezetét érinti, nem tudhatjuk biztosan milyen mellékhatásai lesznek és azt sem, hogy végső soron segít-e egyáltalán.
- A harmadik opció az volt, hogy sugárterápiára visszük és mind közül ezt a lehetőséget támogatta az onkológus szakorvos is teljes mellszélességgel, a következő okok miatt:
- Ez a fajta lágyszöveti daganat jól reagál a sugárra
- Lévén végtagról van szó, ez a módszer nem érinti a teljes szervezetet, tehát a legkevésbé káros
- Egész egyszerűen ezzel a terápiával van a legnagyobb esélyünk arra, hogy elkerüljük a kiújulást és nyerjünk az élettől még néhány közös, tünetmentes évet
Igen, létezik sugárterápia Magyarországon állatoknak!
Ezt azért tartom fontosnak így, vastagon szedve kiemelni, mert sokan nem tudnak erről a lehetőségről, de még az állatorvosok sem, mint egy sorstárstól megtudtam. Márpedig létezik, jelenleg egyetlen helyen, mégpedig Kaposvárott, a Dr. Baka József Diagnosztikai, Onkoradiológiai, Kutatási és Oktatási Központban, a Kaposi Mór Oktató Kórház részeként.
Nem fogok vetíteni, úgy tenni, mintha ez egy teljesen hétköznapi eljárás lenne, amely bárki számára elérhető, mert attól, hogy van, létezik, sajnos egész biztos, hogy nem mindenki tudja bevállalni.
Ez egyrészt a lokáció miatt van. Nem mintha Kaposvár a világ vége lenne, de azért nem is feltétlenül ugrál el odáig az ember, adott esetben 3-4-5-6 alkalommal, ha messze lakik. Budapestről közel 200 km, oda-vissza 400, ami azért már távolság, főleg magyarországi viszonylatban.
Másrészt ennek bizony költsége van, és ezt le is fogom írni, mert ennek a bejegyzésnek többek közt az edukáció a célja, nem pedig a porhintés, aztán nézz magad utána, ha érdekel…
Lényeg, a lényeg, hogy férjemmel közösen úgy döntöttünk, mi ezt bevállaljuk és ha már így tettünk, akkor szeretném veletek is megosztani a tapasztalatokat, mert úgy vettem észre, hogy ez hiánypótló lehet ebben a kérdésben.
És itt kapcsolódik az egyik ponton a történet az én vállalkozói létemhez, mert megfigyeltem, hogy amióta nem adott keretek között dolgozom, azóta sokkal nyitottabb vagyok a szokatlanabb megoldásokra és úgy egyáltalán, vállalkozóbb szelleműnek érzem magam.
Hozzáteszem ez nem azt jelenti, hogy alkalmazottként ne tennék meg mindent ugyanígy a szívemnek kedves állatért, de nincs kizárva, hogy emiatt a tény miatt könnyebben hoztam meg egy ilyen döntést és nem mint egy baromi nagy problémára, hanem megoldandó feladatként tekintettem erre a helyzetre.
Mennyi az annyi?
A kezelés több fázisból tevődik össze. Először is szükség van egy komoly feltérképező vizsgálatra, pontosabban kettőre, amely során miliméterről miliméterre átnézik az állatot. Ez a két vizsgálat a CT és az MR. Ebből a két képalkotói vizsgálati leletből fogják látni van-e áttét, ha igen, hol és egyúttal a sugártervező szakemberek ennek alapján kezdik meg a személyre szabott sugárterápia megtervezését is.
Ennek a két vizsgálatnak az ára (mint az összes többi költség) egyénenként, betegségenként eltérő, de jó iránymutatás vagyunk mi, akik 85.000 forintot fizettünk érte (a kettőért, együttesen).
A sugárterápia ára pedig az alkalmak számától függően további 200-250.000 forintot jelent.
Míg megtervezik a kezelést, az nagyjából egy hetet vesz igénybe. Ekkor derül ki az is, hogy hány alkalomra lesz szükség. Nekünk, mivel nincs áttét, ez végül a legkevesebb mennyiséget jelentette, vagyis 3 kezelést. Ezt viszont sűrű adagokban kell kapnia, esetünkben minden második nap.
És itt akkor meg kell említenem a tervezést és a logisztikát. Az világos volt, hogy nem fogok minden második nap 400 km-t levezetni egy kisállattal, aki egyrészt nem tűri túl jól az utazást, másrészt költséghatékonyság szempontjából sem lett volna jó választás (igen, még ekkora kiadások mellett is van jelentősége).
Így aztán rövid úton eldöntöttem, hogy erre az időre odaköltözünk a környékre, mert inkább kibírunk valahol hat napot, semmint végigcsináljunk a kezelés mellett minden alkalommal még egy-egy utazási procedúrát is.
Hogyan viseli az állat a kezelést? És a gazdi?
Ettől nagyon tartottam, de két szóban meg tudom fogalmazni a választ: ő jól. Hozzáértő kezek között, maximális odafigyelés mellett semmi gondunk nem volt, pedig minden kezelés előtt el kell altatni az állatot. Az egész folyamat az altatás megkezdésétől az ébredésig nem vesz igénybe többet 30 percnél alkalmanként. A kezelt bőrfelületen semmiféle elváltozást nem okozott (a mi három alkalmunk legalábbis) és fel sem tűnt neki, hogy történt egyáltalán bármi is azon a tájékon.
Szintén jó tudni, hogy az állatok kezelése az esti órákban történik, 8-9 óra magasságában, de ez még akár jó is lehet, mert akkor már nincs nyüzsgés, nincs kitéve a kisállat a szükségesnél nagyobb stressznek. Az egyedüli kihívást az jelenti az esti időpont kapcsán, hogy előtte 12 órával már nem ehet a szőrös gyerek és ez nem mindig egy sétagalopp.
Berci tehát elképesztően jól viselte az egész procedúrát, hihetetlenül büszke voltam/vagyok rá. A szó szoros értelmében egy kis hős, pedig cica létére valószínűleg nem érzékeli úgy a segítő szándékot sem, mint mondjuk egy kutyus.
Ami a gazdit illeti… kettőnk közül szerintem én voltam a feszültebb azalatt a hat nap alatt, ugyanakkor itt meg kell említenem a második kapcsolódási pontot a helyzet természete és a vállalkozói lét között.
Szabadúszóként vittem magammal a laptopot, és ugyanúgy dolgoztam napközben, mint egyébként. Ez pedig tudom és belátom, hogy óriási könnyebbséget jelentett az egész szituáció megoldásában. Egyrészt azért, mert nem maradtam el a munkákkal, nem kellett szabadságot kivennem, másrészt azért, mert így én is könnyebben átvészeltem azt a majdnem egy hetet.
Kontrollra két hónap múlva kell mennünk, valószínűleg akkor ápdételem majd ezt a bejegyzést.
Konklúzió?
Azt mindenki vonja le magának, valójában én egyetlen dolgot akartam: segítő szándékkal elmesélni mindezt, hogy ha valaha ilyen helyzetbe kerülnétek, akkor tisztában legyetek a lehetőségekkel.
Amit nem akartam viszont és nagyon szeretnék elkerülni (de ha nem, hát nem), az azok a fajta reakciók, hogy persze, ki engedheti ezt meg magának, ha én nem, akkor talán már nem is vagyok jó gazda, vagy egyáltalán kinek jut eszébe sugárnak kitenni szegény állatot…
Ebbe nem szeretnék belemenni, mert úgyis mindenki a saját belátása, lehetőségei vagy éppen korlátai szerint dönt. De ha kérdésed lenne, mert őszintén érdeklődsz a módszer iránt, akkor itt, kommentben nagyon szívesen válaszolok mindenkinek, legjobb tudásom szerint.
Pacsi és ölelés,
Vik és Berci
Borsó meg a héja
Szia!
Most találtam ezt a bejegyzést, mert sajnos aktuális lehet nekünk is. Luigi 5 éves lesz Augusztusban és fibro sarcoma grade 3 🙁
Nagyon hasznos a bejegyzésed és nagyon köszi!!!
Lenne pár kérdésem és remélem tudsz segíteni.
Jól van most a cicus? 🙂 Kemo-t is kapott vagy csak sugár kezelést?
Hol találtatok szállást, hova sugárkezelt cicust is lehet vinni?
Kezelés után a cicus “sugárzik”? Van egy másik cicám is, akire szintén gondolnom kell.
Nagyon köszönöm
Большое спасибо за Ваш ответ.
Мы уже написали e-mail в клинику 20.11.2019, но они к сожалению ещё не ответили.
Будем писать ещё раз.
С уважением.
Татьяна
Contact them please: http://www.sic.ke.hu/ke_ec_hu/vet.html
I hope your dog gets better soon! <3
Здравствуйте!
Понравилась Ваша статья.
Я живу в Украине.
У моей собаки чихуахуа хондросаркома.
Хочу получить лечение лучевой терапией в клинике в Венгрии.
Если можно, подскажите, как связаться с клиникой и лечат ли в ней собак из-за границы?
Спасибо.
С уважением.
Татьяна