A tegnapi nőnap margójára szánom ezt a bejegyzést, de leszögezem, hogy a Nők az év minden napján inspirálóak, bölcsek, csodálatosak!
Van bennünk egyfajta ősi ösztön a versengésre, amit még a természet ültetett el az agyunkban sok ezer éve a fajfenntartás érdekében, és ez a mai napig megmutatkozik a különböző élethelyzetekben. Sajnos, vagy nem sajnos, mert lényegében a versenyhelyzetek viszik előre a világot, de közben pedig sok-sok felesleges negatív érzést és gondolatot is ébreszthetnek.
Lesni a másikat, hogy mit csinál, mit ért el, milyen sikereket tudhat a magáénak, aztán irigykedni, féltékenynek lenni és önmagunkat marcangolni, amiért mi hozzá képest nullák vagyunk… Ez az egyik leglélekrombolóbb dolog, amit csak átélhetünk. De ez nem szükségszerű, mert fordíthatjuk a mások sikerességét a saját hasznunkra is, méghozzá ha inspirálódunk és lendületet nyerünk általuk.
Számtalan olyan híres Nő él a világon, akik munkásságukkal, életútjukkal példaképekké váltak, de éppen ezért, mert elérhetetlen magasságokban véljük létezni, legfeljebb távolról csodáljuk őket.
Ezzel szemben itt vannak a köztünk élő csodák, a mindennapok hősei, akiknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy kemény munkával bármit elérhetünk! Szerencsés vagyok, mert a környezetemben több ilyen Nő is munkálkodik, akik engem nap, mint nap inspirálnak, közülük szeretnék most bemutatni négyet.
Zsófival egy meetup keretein belül találkoztam először, egy kis lakásrendezvényen, ahol összegyűlt néhány Nő beszélgetni, inspirálódni, és ő volt a meghívott vendég. Zsófi egy céltudatos, nagyon okos fiatal lány, aki csodaszép táskákat tervez, készít és felépített egy komplett márkát, Sophie by Chance néven. Ő az egyik élő példája annak, hogy nem csak a fővárosban élők képesek meghódítani egy ország szívét, akárhonnan indulsz, bármeddig eljuthatsz! Azóta is követem a munkásságát és vele együtt örülök minden egyes elért sikerének.
Zsófi és az egyik csodás Sophie kollekció
A gyógynövények világa mindig közel állt hozzám, ugyanis mélyen hiszek a természet gyógyító erejében. Így van ezzel Dobás Éva is, aki a híres osztrák botanikus és gyógynövényszakértő, Maria Treben termékeit hozta be az országba. Éva megálmodta és megvalósította a Maria Treben Patikáját, elérhetővé téve ezeket a csodás készítményeket a magyar nagyközönség számára is. De nem érte be ennyivel, szüntelenül új ötletekkel rukkol elő, folyamatosan képzi magát és sosem fogyó energiája valódi motivációt jelent a mindennapokban!
Lenyűgöző Éva a lenyűgöző természetben
Viki története egy igazi sikersztori: 2010-ben álmodta meg a kézműves családi csokimanufaktúrát, a Fabric csokoládét, innentől pedig nem volt megállás. Sorra nyeri a nagy presztízsű, nemzetközi díjakat saját receptek szerint készült csokoládéival, amelyek nem csak ízletesek, de egyszerűen gyönyörűek is! A legnagyobb csendben vált a szakma egyik kiemelkedő alakjává, aki sikereit nem a hírverésnek, hanem profizmusának, kitartásának és a munka iránti mély alázatának köszönheti!
Viki, elmélyülve a munkában
Hajdu Renit képtelenség néhány szóban összefoglalni: ha láttál már életedben energiabombát, született optimistát, akkor tudod miről beszélek. Egy vidéki kisvárosból indulva Reni rövid időn belül szép sikereket ért el a fitness világában és már ezért is nagy taps jár, de az igazi csoda ezután következett: azóta minden tudásával, tapasztalatával az embereket segíti. Sajátos módszerrel fogyaszt le mindenkit, aki a segítségét kéri, az eredmények pedig önmagukért beszélnek. Aki egyszer Reni bűvkörébe került, arra átragad az edző lány mélyről gyökerező lelkesedése, hite, így pedig nincs az a leküzdhetetlen akadály, amit ketten együtt le ne győznének!
Reni: energiabomba a színpadon
A sort még hosszan folytathatnám, hiszen tényleg sok-sok inspiráló Nő vesz körül, talán később lesz is egy második része a cikknek. Ami a lényeg, hogy a világ teli van sikerélményekkel, a közvetlen környezetedben is, elég csak kinyitni a szemed és a lelked, hogy észrevedd őket. Ezek pedig képesek Téged is feltölteni energiával.
És abban is biztos lehetsz, hogy van olyan ember körülötted, aki számára éppen Te vagy a legnagyobb inspiráció!